1.rész - Új régi emlékek

Sziasztok Drágák! 

Íme itt lenne az első rész. Nem lett olyan jó, mint amilyenre akartam, de megteszi. 

Köszönöm a több mint 100 oldalmegjelenítést és máris az öt feliratkozót! <3

Puszii <3 

NiSzi xx

1.rész - Új régi emlékek

Ébresztőm órámra ébredek, ami fél nyolcra van beállítva. Leütöm szekrényemről, mint mindig így kisebb csörömpöléssel hallgat el. Nyöszörögve felkelek és készülök el pár perc alatt.

- Kicsim, fent vagy? - kopogtat az ajtómon, halk beszéddel anyu.

- Igen. - válaszolok egyszerűen, eközben gondosan visszahelyezve az egyik mappát íróasztalom fiókjába.

- Gyere le. Kész a reggeli. - néz be hozzám mosolyogva. Egy mosoly félével arcomon bólintok egy aprót és kérek még egy percet. Anyu addig is kimegy a szobámból mondván, hogy lent várnak. Kihasználva az alkalmat, hogy még egyedül vagyok, telefonomat előkapom és hívom a főnököt. A Maffia Főnökét.

- Haló?

- Megvan a mappa. Még tegnap este megszereztem. - jelentem ki szárazon kissé csendesen beszélve.

- Tökéletes! Egy óra múlva legyél itt és hozd be! - mondja és már ki is nyomott. Hát, köszi. Idegesen lesietek ahol anyu és apu az ebédlőasztalnál ülve már várnak. Pontosabban csak anyu, apu elég jól elvan az újságával. Levágódom a székre és elveszek egy szelet kenyeret.

- Bejöhetnél velem ma egy fotózásra. - néz rám kedveskedően anyu, amire én csak egy fintorral válaszolok.

- Programom van. - adok egy egyszerű választ, ami még igaz is.

- Újabb öldöklés? - kérdi szárazon apu. Nos, igen. A szüleim tudnak a maffiás ügyeimről, de nem szólnak bele. Vagy is eddig nem szóltak.

- Információszerzés. Nekem ez a dolgom. - felelek egy fintor kíséretében, ahogyan kijavítom.

- Ajánlom, hogy legalább Ericnek legyen annyi esze és megvéd, amikor kell. - fintorog apu, én pedig szemeimet forgatom.

- Tudok vigyázni magamra.

- Hát, persze, hogyne. - nevet csendesen apu. Erre a lesajnáló nevetésre nem csak én nézek rá döbbenten, de még anyu is elkerekedett szemekkel nézi aput.

- Indulnom kell. - állok fel az asztaltól. Meguntam, hogy velük veszekedjek. Felsietek szobámba a mappáért, felveszem dzsekim és cipőm és máris elindulok a pár utcányival lejjebb lévő épületbe, ami amolyan főhadiszállás.

- Kicsim! - szól utánam valaki, de amint felismerem, a hangot elönt a boldogság és mosolyogva fordulok meg. Eric siet felém mosolyogva, majd mikor megáll előttem egy csókkal köszönt. Kezeimet nyaka köré fonom ő pedig derekamnál fogva passzíroz magához, minél közelebb.

- Na, gyere te Fegyveres. - nevet rám, majd derekamat átkarolja, és úgy megyünk tovább.

- Csak irigykedsz, mert nekem az első lövésem is tökéletesre sikerült. - nézek rá némileg kihívóan, inkább büszkén. Eric elneveti magát, majd kinyitja előttem az ajtót.

- Mesterlövész kisasszony, csak maga után. - hajol előre kissé.

- Köszönöm Uram! - pukedlizek, kicsit majd bemegyek. A rideg folyóson végig sétálunk, majd a főnök irodája előtt megállva kopogok, végül nyitok be.

- Eric? - vonja össze szemöldökét csodálkozva a főnök, amikor látja belépni mögöttem a fiút. - Miért is csodálkozom, folyton együtt vagytok. - legyint egyet fáradtan sóhajtva, majd rám néz várakozóan.

- Majd nem az egész csapatot lesöpörtem, Nicket lábbon lőttem és minden infó itt van. - adom át a mappát, amit ő elvéve tőlem átlapozgat.

- Tökéletes, egyszerűen tökéletes! - mondja, majd felnéz rám. - Az első lövésed ilyen pontos volt?

- Igen. - bólintok, mire ő csak még büszkébben néz rám. Nem hiába büszke, szinte már lányaként bánik velem, már ha tehet ilyet egy maffia főnök. Tizenöt éves voltam, amikor bele kerültem ebbe az egészbe, csak mert bele szerettem Ericbe. Megtudtam, hogy ő benne van majd idővel már én is részese akartam lenni. Viszont embereket nem akartam ölni, így csak információk megszerzésére küldenek el. Bár ettől függetlenül már öltem embert, így ez is megváltozott. Hamar a főnök kedvencévé váltam, nem kellett sokat tepernem. A szüleimnek nem tetszik ez az egész. Miért is tetszene nekik, ha miattam veszélyben van a jó hírük. Mind ketten híresek. Apám ügyvéd, ami valljuk be durva, hogy ő ezt a munkát végzi én meg maffiába vagyok benne. Anyám pedig színésznő volt régen, mostanra már egy modellügynöksége van. Mindig is szerette volna, hogy egyetlen lánya modell legyen az ő cégénél. Egészen tizenöt éves koromig ezzel nem is volt gond, csak, hogy miután bekerültem ide megkeményedtem. Úgy mond érzéketlen lettem, pedig nem csupán határolom, hogy kivel is vagyok kedves. Igazából senkinek nem mutatom meg igazi énem, csak néha Ericnek. Így könnyebb végezni a munkát. Lélek nélkül bűntudat sincs. Annak ellenére, hogy nem lettem kiképezve és lőni sem tudok sok embert öltem már meg. Nem vagyok profi de amatőrnek sem mondanám magam. Ettől eltekintve mindenki feljebbrendűként viselkedik velem.

- Egyelőre nincs munka, ha lesz, szólok. - int a főnök, én pedig bólintok. - Csak ügyesen Kicsi Lány! - szól, még oda nekem mielőtt kilépnék az irodából.

- Mint mindig. - bólintok mosolyogva és kimegyünk.

- Ezután hova? - kérdi Eric átkarolva derekamnál.

- Nem tudom. Edzeni? - csillannak fel szemeim, amikor elhaladunk az edző terem mellett. Eric keservesen nyög fel, már tudom is miért. - Ugyan Drágám! Most legalább visszaadhatnád, és egyenlően állnánk. - állok vele szembe mosolyogva és átkarolom nyakát.

- Élvezed az alázásom? - vonja össze szemöldökét, de ajka megremeg a visszafojtott mosolytól.

- Mindenkit szívesen alázok. - kacsintok rá és már be is megyek a terembe.

- Black! - lép elém rögtön magas alakjával az egyik férfi. Fel sem ismertem, amíg fel nem néztem arcába.

- Parker! - biccentek neki és már ki is kerülöm.

- Félsz kiállni? - szól utánam, mire én csak egy "Hogy mondod?" nézéssel nézek rá. - Jól hallottad Kislány! - mondja egy gúnyos mosoly kíséretében. Utálom, ha azt mondják, hogy Kislány vagy bármi lejjebb alacsonyító szóval illetnek. Az öltözőbe sietve veszem át edző ruhám, ami a táskámba volt és máris kint vagyok. Barna hajamat, aminek vége bordó színbe megy, át összekötöm egy szoros copfba. Belépek a küzdő ringbe és várom a beszélgető Parkert. Hátra néz rám, majd gúnyosan mosolyogva esik nekem. Vagyis csak esne. Azzal nem számol, hogy én rögtön egy gyomorrúgással kezdem. Könyököm oldalába ütöm, amitől ő máris nehézkesen veszi a levegőt. Ezután már csak a tarkójára ütök, így ő ájultan esik össze.

- Ennyi volt? Hát ez gyors volt. - fintorodom el és hagyom ott az ájult embert. Boksz zsákokhoz lépve, felveszem a kesztyűt és kezdem el ütni a zsákot.

- Ez már rekord. - ölel át hátulról a suttogó Eric, amit csak egy mosollyal díjazok.

- Elpuhulnak az emberek. - fordulok meg felé és egy puszit nyomok ajkaira.

- Vagy inkább te vagy az egyre jobb. - hajol most ő egy pusziért, amit végül elmélyít egy csókba.

- Ha nem engedsz edzeni én is olyan leszek, mint ők. - suttogom ajkaira.

- Nem engedem, hogy bárki is hozzád érjen. - mondja határozottan, de azért elenged.

- Azért a biztonság kedvéért edzek. - erőltetek magamra egy mosolyt. Rábólint és elsétál.

Szeretem Ericet, de annyira azért még sem. Tudom, hogy most őt szeretem, de még sem tudnám leélni mellette az életemet, hiába rángatott bele ebbe az egész bonyodalomba. Megrögzötten keresem azt a férfit, akivel le tudnám élni az életem, de mindig csak a rossz környezetben lévőket nézem meg. Közülük kell választanom, nem rángathatok bele egy olyan embert, aki tiszta. Nem tehetem meg azt a hibát, amit Eric velem tett. Nem taszítom le a mélybe. Ezért is van Eric mellettem, mert ő van ebből a világból, mint én, aki eddig a megfelelő. Érzem, hogy más az, aki az igazi számomra.

- Hol voltál egész nap? - kérdi apu idegesen, amikor délután öt óra környékén haza érek.

- Edző terem. - mondom rá se nézve az emelet felé igyekezve. Elfáradtam az egész napos edzésbe, de valahogy ki kellett adnom a feszültséget.

- Vagy inkább Erickel? - kérdi ismét gúnyosan. Mi van ma vele?

- Erickel az edző terembe. Ő másokkal volt, én a box zsáknál. Így megfelel? - nézek rá idegesen széttárt karokkal.

- Meg. - bólint ridegen végig mérve.

- Fantasztikus. - motyogom, majd felszaladok a szobámba. Először is egy zuhanyt veszek, hátha ellazít egy kicsit. Tudom, apám mennyire utálja ezt a dolgot. Amikor kiderült, hogy a maffiába benne vagyok el akart menni Erichez, hogy "elbeszélgessen" vele, amiért bele rántott ebbe a dologba. Kiakadtak mind a ketten, de apu jobban, mint anyu. Ő próbálta leállítani aput. A kapcsolatom akkor romlott meg a szüleimmel, amikor először öltem embert. Kimondatlan, de mint ha akkor kitagadtak volna. Anyu úgy, ahogy támogat és velem van, de érzem, hogy egyszer vagy mérhetetlenül megvet, vagy fél tőlem. Mindig azt mutatom ki, hogy nem érdekel, pedig fáj, hogy ilyenek.

Kilépve a zuhanyzóból törülközőbe csavarom magam és a szobámba megyek.

- Kicsim, minden rendben? - jön be a szobámba, minden kopogás nélkül anyu.

- Persze. - nézek rá kissé értetlenül. - Miért lenne baj?

- Már vagy egy órája feljöttél és nem jöttél ki a fürdőből. - mondja, eközben leül mellém az ágyra. Pizsamámban, ami csak egy bő póló és egy rövidnadrág, vizes hajjal ülök az ágyon mellettem pedig anyu.

- Észre se vettem. - vonok vállat, majd csak meredek előre.

- Biztos minden rendben? - kérdi bizalmaskodó hangon, egyik kezét karomra téve. Elgondolkozom egy pillanatra. Valóban, minden rendben lenne? Nem, a válasz határozottan nem.

- Nem egészen. - rázom meg fejemet keserűen mosolyogva. Látásom kissé elhomályosult könnybe lábadt szemeimtől.

- Mi történt? Eric? A maffia? - kérdi aggódva én pedig végig a fejemet rázva sírok hangtalanul. - Bántott Eric? Vagy a maffiából nem engednek el? Olyan későn jöttél kicsim, azt hittük már, hogy nem engednek el és...

- Egyik sem. Csak az edző terembe voltam végig, feszültség leadás képen. - nyugtatom meg valamennyire. - Szeretem, amit csinálok, a főnök kedvence is én vagyok, nincs tartani valóm. Én egyszerűen csak...Kiakadtam. Nem ez életem munkája, tudom én is. De amikor ott van az, hogy titokban kell bejutnom egyes helyekre, lebukás nélkül és ugyan úgy ki is jutni, jó érzés. Eric pedig, hát róla is tudom, hogy nem ő az igazi. Tudod, hogy mindig is mennyire fontos volt számomra, hogy megtaláljam az igazit. Keresem még a mai napig is, de már kezdem feladni anyu! Nem akarok egy tiszta embert bele rángatni az én sötét ügyeimbe, de akiket onnan ismerek, nem tartoznak úgy hozzám. Nem akarom azt csinálni, amit Eric, hogy bele rángassak valakit ebbe a sötét dologba. - rázom fejemet tovább sírva. Anyu végig csak figyelmesen hallgat, aztán amikor rájött, hogy befejeztem magához ölel szorosan.

- Ha egyszer megtalálod, az igazi szerelmet nem fogod úgy érezni, hogy bele rángatod. Ha mégis akkor ő melletted fog állni, ha igazán szeret. Hidd el Kicsim, így lesz. - suttogja biztatóan még mindig ölelve.

- Szeretlek anyu! - mondom ki azt, amit lassan három éve nem mondtam. Érzem, amint meg merevedig egy pillanatra majd jobban magához vonva ölel.

- Én is szeretlek Kicsim!

- Most legalább három napig nem lesz semmi dolgod. - mondja a telefonba a főnök, amikor másnap reggel felhív.

- Tessék? Hogy-hogy? - kérdezek rá döbbenten, hangom kissé megemelkedik.

- Nincs munka Serena. Feleslegesen nem hívlak be. Élvezd és pihenj egy kicsit.

- Ericnek lesz valami dolga most?

- Ericnek dolga van most Londonon túl, szóval rá ne számíts pár napig.

- Oké. - sóhajtok megadóan. Mindenképpen itthon kell maradnom úgy néz ki.

- Szia, Kicsi Lány! - köszön el egy kicsit lágyabb hangon.

- Szia! - köszönök el én is majd kinyomom. Telefonomat az ágyra dobom és úgy fekszem el én is. Ilyen még sosem volt, hogy ne legyen munkám. Egy nap minimum egyszer csinálnom kellett valamit és ez így volt rendben. Mi történt, hogy hirtelen nem kellek? És Eric miért nem mondta, hogy elmegy? Mondania kellett volna, vagy legalább egy üzenetet írnia. Valami más van itt, már látom én is. De mi lehet ennyire fontos? Hacsak a főnök nem beszerzésre küldte. Ilyenkor általában fegyvereket és hasonlókat megy beszerezni egy valaki, és ha szerencséje van nem ölik meg és viszik el az árút.

Észre sem vettem mikor aludtam el, csak arra keltem, hogy leestem a földre. Éppen karomat fájlaltam, amikor anyu bejött. Körül nézett a szobában, hogy hol vagyok majd mikor látja, hogy a földön értetlenül néz rám.

- Leestem. - tájékoztatom, majd visszamászom az ágyra, hogy még egyet aludjak.

- Ügyes. - motyogja leesésemre célozva. - Ráérsz most?

- Legalább három napig nincs szükségük a szolgáltatásomra, szóval ja. - motyogom párnámba lehunyt szemekkel.

- Három napig? De hát naponta többször kellesz, akkor most miért nem? - csodálkozik el ő is, mint én.

- Én se tudom. - vonok vállat, már amennyire ez lehetséges fekvés közben.

- Ez esetben, gyere be velem az ügynökségre. - derül fel rögtön, ami nekem nem mindig jön jól. Válaszul csak morgok egyet, nem tetszésemet kifejezve. - Na, gyerünk már! Olyan régen jöttél be velem! - kezd fel rángatni anyu. Azt hiszem kicsit bepörgött.

- Nem akarok. - fintorgok, amikor ő egy ruha összeállítással a kezében belök a fürdőbe. - Hát, kösz. - motyogom és öltözni kezdek. Kissé hullámos hajamat csak átfésülöm, sminkemet megigazítom és már készen is vagyok. Lemegyek a nappaliba ahol már anyu vár, így mikor megérkezem, már indulunk is. 

- Tényleg ennyire fontos, hogy bemenjek a ügynökségre? - kérdezem fintorogva, anyu pedig hatalmasakat bólint. 

- Igen! Teljes mértékben fontos. - Őszintén érthető, ha ezután nem igazán szólaltam meg. Mikor utoljára voltam az ügynökségen még nem voltam benne a maffiába, vagyis közel három éve, hogy ott jártam. Régen sok ismerősöm volt onnan, kedveltek és én is őket. Barátaim is voltak onnan. Az egyik fotós, aki jó barátom volt pár évvel volt idősebb nálam. Talán ha nem találkozom Erickel, lehet, most vele lennék. Már évekkel ezelőtt is mondta, hogy tehetségem van a modellkedéshez és ő szívesen tenne híressé. Sikerült majd nem bele is egyeznem. 

*Visszaemlékezés*

- Figyelj, akkor egy hét múlva gyere erre a címre. Ott majd készítünk, pár képet utána pedig meglátjuk, hogy a nagy fejesek mennyire gondolnak tehetségesnek. - mondja Tod mellettem sétálva, hogy elkísérjen a liftig. Tizennyolc éves, de irtó tehetséges. Fantasztikus képeket készít, és nem mellesleg remek barát is.

- Oké. - bólogattam jelezve, miszerint értem.

- Később találkozunk Ser. - áll elém mosolyogva, amikor a lifthez érünk. Barna szemeit enyéimbe mélyesztette és mosolyogva várta válaszom. Fürkésző tekintetétől még most is zavarba voltam kissé, hiszen három napja árulta el, hogy szerelmes belém. Nem igazán tudtam reagálni erre akkor, csak bambán néztem rá, majd valamit össze-vissza dadogva megfordultam és elrohantam.

- Majd hívj Tody! - szóltam rá mosolyogva, hiszen köztudat, hogy sosem hív telefonon. Zavartan adtunk egymásnak két puszit és köszöntünk el öleléssel, majd beszéltem a liftbe.

- Szia Tody! 

- Szia Sery! - köszönt ő is, én pedig automatikusan kuncogtam fura becenevemen, amit csak ő használt. Összecsukódott a lift ajtó így egyedül maradtam gondolataimmal. Tod aranyos fiú, kedvem és tökéletes álom pasi. Csak nem egészen nekem. Illetve talán, de. De korántsem érzem azt az erős kötődést hozzám, hogy szeretni is tudjam, mint fiúmat. Pedig még a szüleimet sem zavarja, hogy én csak tizenöt ő meg tizennyolc, ami ugye kicsit sok korkülönbség számomra.

  Nem a legmegfelelőbb ötlet volt késő este, sötétben haza indulni Tod lakásáról. Sosem szerettem Londont este. Nem a sötétben félek, egyszerűen csak félelmetesnek gondolom. Nem is tévedtem akkorát, hiszen tényleg az. Az egyik utca felől hangokat hallottam, de nem tudtam mi az. Megtorpantam, mert tudtam ott kell elmennem, másképpen nem jutok haza. Erőt véve magamon határozott még is csendes léptekkel indultam meg az utca felé. Amikor már azt hittem semmi gond nem lesz, kíváncsiságom eluralkodott rajtam így kissé benéztem a zsákutcába. Nem láttam semmit és már a zaj is alább hagyott, de még is beljebb mentem. Érdeklődve léptem beljebb és néztem szét, míg táskámat magamhoz szorítottam és telefonomat is szorosan markoltam a biztonság kedvéért. Már kezdtem volna feladni és megfordulva elmenni, amikor egy kar ragadott meg és húzott magához. Számít befogta az idegen és úgy nézett rám.

- Maradj csendben! - szól rám suttogva, mégis hallatszik hangjának erélyes hangzása. Csak meredtem rá nagy szemekkel, majd bólintottam egy aprót. Lassan elengedett, betolt háta mögé ahol némileg védelembe voltam. Óvatosan kihajolt kezében valami tárggyal, amit fel sem ismertem hirtelen, csak amikor elsütötte. Lelőtt valakit. Ijedten sikítottam fel és kaptam mind két kezemet szám elé. Rám nézett semleges tekintettel, de én akkor már remegve léptem hátrébb. Ő egy gyilkos.

- Haza kísérlek. - rángat ki az utcából karomnál fogva. Remegve engedelmeskedtem neki, féltem, hogy engem is bántani fog. Lassan elengedte karomat, amikor pedig megbizonyosodott róla, hogy nem futok el tovább sétált egyenesen. Amikor rájött, hogy nem követek megállt és kérdőn nézett rám. Kis hezitálás után követtem őt.

- Hogy hívnak? - szólal meg pár perc némaság után. Rákaptam tekintetem, de nem szóltam semmit.

- Miért ölted meg azt az embert? - kérdezek rá kissé félve mégis hangom határozottan cseng.

- Ez a munkám. - vonta meg a vállát, mintha ez olyan természetes lenne.

- Tessék? - kérdezem szinte sikítva, mire ő rám kapja tekintetét.

- Ne sikíts! - szól rám semleges hangon. - Mit keres egy ilyen gazdag kislány erre? - mér végig olyan szinten, hogy már zavarba jöttem.

- Egy barátomnál voltam. - mondom halkan, elpirulva. Miért pirulok el? Hiszen nem is ismerem ezt a fiút. Ráadásul az imént ölt meg egy embert! De ahogyan kék szemeit rám emeli, érzem, hogy megremegnek térdeim.

Észre sem vettem, hogy miközben gondolkodtam néma csendben haza sétáltam az ismeretlen fiú pedig haza kísért. Az ajtóhoz sétáltam és már mentem volna be amikor visszarántott magához így egészen közel kerülve hozzá. Sokáig csak nézett szemeimbe, egyik keze csípőmön volt, a másik pedig arcomon simított végig.

- Mégis ki vagy? - suttogom kissé félre biccentett fejjel. Továbbra is csak néz rám, majd közelebb hajol. Majd nem összeérnek ajkaink, amikor megszólal így érzem, amint az súrolja az enyémet.

- Eric Forks. - ezután pedig ajkaimra tapad. Kezeimet ösztönösen fonom nyaka köré és préselődöm hozzá. Levegőhiány miatt eltávolodunk egymástól, de homlokunkat összetámasszuk. Nézek kék szemeibe és csak elveszem bennük. Mindig is kerestem a számomra igazit. Világos szemei vannak, mégis érzem, hogy sötétség veszi körül. Nekem pedig ez tetszik.

- Örülök a találkozásnak Serena Powel! 

*Visszaemlékezés vége*

Hogy akkor honnan tudta a nevem? Nem tudom. De már nem is fontos, hiszen a legtöbben tudják, hogy ma már nem ez a vezetéknevem. Most már Serena Black vagyok. Honnan jött ez a név? Nos, úgy, hogy miután megismertem Ericket jobban, bele csöppentem a maffia világába, ahol hamar a főnök kedvence lettem és szinte már profinak számítottam az elején is már. Majd lassacskán rám aggatták a Black nevet így az lesz a vezetéknevem. Nem bánom, hogy így alakult. Csupán annyit, hogy azzal, hogy már benne vagyok kimászni nem, tudnék. Lehet, hogy az, aki számomra az igazi nem ebben a borzadmányban él, mint én. Lehet, hogy ő normális életet él. Ha nem kerülök bele ebbe, akkor megismerhetném, akivel együtt élnénk. Aki mellettem lenne jóban-rosszban. Akivel lehet bonyodalmak árán is, de együtt lettünk volna a végén. Akivel egy szép kis házban nevelhetnénk a gyerekeinket. Akivel igazán szerethetnénk egymást.

- Serena, hahó, itt vagy? - legyezi anyu kezét arcom előtt, ki tudja mióta.

- Itt vagyok, csak elgondolkodtam. - rázom meg a fejemet, hátha így kitisztulnak gondolataimat. Csak most döbbenek rá, hogy már itt is vagyunk. Fintorogva és semennyi élet kedvel szálltam ki a kocsiból. A kétszárnyú ajtó felé sétálok, majd mielőtt kitárom, magam előtt őket megállok egy pillanatra.

- Üdv, újra! - suttogom magam elé. Mély levegőt véve megyek be és várom be anyámat, aki sietve jön felém. Irodája felé igyekszünk, én pedig próbálok észre vétlen lenni. Már amennyire a főnök lánya lehetne észre vétlen. A főnök lánya, aki nem viseli egyik szülője nevét sem, helyette Black névre keresztelte át magát hivatalos papír szerint is.

- Menj, nézz körül! - int anyu mosollyal az arcán és már be is csukja az orrom előtt az ajtaját.

- Hát, ez hihetetlen. - motyogom, magam elé miközben megfordulok és elindulok valamerre. Komolyan azért hoz be magával, hogy aztán elzavarjon, hogy körülnézzek? Azért ez még is csak szemétség. A szerencsém annyi, hogy három év alatt ennyit változtam, tehát a régiek nem ismernek fel. Barna hajam vége piros, és göndörebb a régi vasalt egyenes helyett. Karika orr piercingem van és bal vállamon egy kisebb tetoválás, ami mostani félvállas felsőmben tisztán látható. Sminkem nem az a szolid, mint régen helyette tűz piros rúzsom és fekete sminkem megy a bordó végű hajamhoz és fekete-vörös öltözékemhez. Egyszóval vadabb vagyok. Mindenki a kamaszkornak titulálja, de ez nem annak köszönhető, hanem a maffia által átélt dolgoknak. Például előtte nem viseltem Converse cipőm oldalán rejtve kést, most pedig már igen.

Ahhoz képest, hogy mennyi ideje nem voltam itt magabiztosan lépkedtem a folyósokon. Régebben tipikus gazdag kislányféle szoknyákban és magas sarkúkban lépkedtem itt. Ma meg amolyan rossz lányos ruhában és, hogy őszinte legyek jobban tetszik ez az énem.

Több terembe fotózás ment, de én csak egyhez mentem be. Régi jó barátnőm volt bent és mint már régen most is csodás volt. Régen három barátom volt. Tod, Avery és Jade. Ők voltak a legjobb barátaim, de mára már egyiküket sem tudnám magam körül elviselni. Mégis bementem Avery fotózására, amit Tod csinált. Az ajtó mellett álltam meg összefont karokkal. Szinte senki sem vette észre érkezésem, aminek örültem. Avery csinálta ugyan azt, mint régen csak már profibban. Egy évvel idősebb nálam, bár régen olyan volt, mint aki fiatalabb nálam. De ahogyan most nézem már komolyabb. Ruhája gyönyörű volt, tökéletesen illet, festet szőke hajához. Fekete, szinte az egész csipke volt, csupán mell részénél takarta és alsó részénél is hasára felhúzta az elég rövid darabot. Konkrétan, mint ha egy toppra és egy rövid szoknyára felvett volna egy talpig érő csipke ruhát. Amit Tod mondott neki ő úgy állt be. Nem sokkal később Avery elsietett öltözni, de még most sem vett észre senki. Úgy terveztem végig nézem a fotózást anélkül, hogy észrevenne bárki is, bár ez nem lesz nehéz tekintve, hogy mi is a munkám. Fél óra elteltével mondták meg Averynek, hogy van még három ruha cseréje aztán végeztek. Ez úgy nagyjából még egy órát vesz igénybe. Azzal viszont nem számoltam, hogy amikor ezt kijelentik a lány reagálásképpen bólintott a tőlem pár méterre lévő nőnek, aki szólt neki, így tekintete hamar megakadt rajtam. Szemei elnyíltak a csodálkozástól, majd sikítva toporzékolni kezdett szája elé kapva, mind két kezét. A további toporzékolásban magas sarkúja megállította, de ruhája már nem akadályozta, ugyanis most már egy lengébb ruha volt rajta. Mindenki csodálkozva nézte, hogy miért csinálja ezt a modellük, de senki sem tudta a választ. Avery felém szaladt és a nyakamba vetette magát. Szorosan ölelt, míg én hezitáltam de végül egy fintort vágva tettem egyik kezem hátára.

- Sery! Úristen el sem hiszem, hogy te vagy az! - sikít továbbra is, amikor elenged.

- Szia Av! - biccentettem egy erőltetett mosollyal.

- Jézusom, biztos ő az? - jön hozzánk közelebb Tod kamerájával a kezében.

- Köszönöm kérdésed meg vagyok. - biccentettem egy fintorral fűszerezve.

- Sery...

- Ne hívj így Av! - szólok rá a lányra, aki bele kezd mondatába. Elnyílt szemekkel néz rám, de azért bólint.

- Szóval Ser, nincs kedved eljönni velem valamerre? Régen voltunk együtt. - mosolyog rám kedvesen, amit én egy kicsit viszonzok. Egészen addig, amíg meg nem csörren a telefonom. Nem foglalkozva a velem szembe álló lánnyal, és Tod vizslató tekintetével felveszem.

- Mi van? - szólok bele a telefonba nem éppen kedvesen.

- Serena Powel? - kérdi egy érdes, mély férfihang. Nem éppen jót sugall, ha egy ilyen hangú ember hív.

- Serena Black, miben segíthetek? - kérdezem érzelem mentesen.

- Vigyázz magadra kislány, nehogy bántódásod essen. - mondja fenyegetően és már le is rakja. Mi a franc volt ez?

- Valami gond van? - kérdi Avery kíváncsi tekintettel.

- Csak a szokásos. - vonok vállat visszahelyezve telefonomat a zsebembe.

- Av, vissza kéne állnod, úgy hamarabb végzünk. - szól rá a lányra erélyesen Tod, mire Av egy bólintással reagált.

- Megvársz? - fordul, felém mielőtt visszaállna.

- Mindenképp. - erőltetek magamra egy mosolyt, de miután elfordult már fintorgok is. Mondtam, hogy ez nem az én világom.

- Miss.Powel, foglaljon helyet. - mutat egy székre, elég talpnyaló tekintettel és hanggal egy gyakornoknak kinéző fiú.

- Nem Powel hanem Black. - mondom, miközben elfoglalom a helyem.

- De hát maga nem a főnök lánya? - csodálkozik el.

- De igen. - felelek semleges hangon és ezt lezártnak tekintettem. Sokáig nézem, ahogyan egykori legjobb barátnőm fotózkodik, amikor aztán Tod szól hozzám.

- Nevet változtattál?

- Igen. - felelek egyszerűen, semmit mondó hangon. Nem szól már hozzám, de érzem az ellenvetést, utálatot, amit felém áraszt.

Avery és Tod egy órán belül végeztek így Av könnyen el tudott rángatni egy kávézóba. Engem rángatnia kellett Tod pedig csak jött, de nem igazán szólalt meg. Régi barátnőm folyamatosan csak beszélt és beszélt, így szinte megváltásnak éreztem, amikor a pincér srác hozzánk ért és felvette a rendelésünket. Egy kávét kértem és egy fánkot, mind mindig.

- Mi történt? Olyan gyorsan eltűntél. - mondja Av, szomorú tekintettel végig mérve. Nem mondtam semmit csak vállat vontam.

- És megváltoztál. - teszi hozzá Tod alaposan végig mérve.

- Tán nem tetszik? - kérdezem egy csábos mosollyal az arcomon. Ő erre kicsit értetlenül, de zavarba jőve nézett rám. Zavarba hoztam egy fiút? Hát ez új.

- Nem ezt mondtam. - motyogta elnézve ki az ablakon.

- Mikor lett orr piercinged, vörös hajad és tetoválásod?

- Két éve, másfél éve és pár hónapja. - válaszolok sorban minden kérdésére.

- Anyukád azt mondta összejöttél valami rossz társaságban lévő gyerekkel. - mondja fintorogva Tod. Hitetlenül egyben lesajnálóan nevetek fel. Anyám Ericre kente az egészet? Ez azért övön aluli.

- Túlzásba esik. Lehet, hogy nem egy szent, de ettől függetlenül velem mindig rendes. - mondom kissé szórakozottan.

- Azt is mondta, hogy téged is bele kevert a rosszba. - teszi hozzá lesütött szemekkel Av.

- Hihetetlen, hogy a saját anyám ilyet mondjon. - nevetek fel ugyan úgy, mint az előbb. - Nem kevert bele semmibe se. - váltok át komolyra ők pedig egy bólintással reagálnak.

- És még mindig együtt vagytok? - kérdi kedvesen mosolyogva Av.

- Igen. - felelek egy elfojtott mosollyal.

- Hány éves?
- Húsz.
- Jó fiús, vagy rossz fiús?
- Határozottan rossz fiús.
- Mi a foglalkozása? - kérdi ugyan azzal a fellelkesüléssel, mint régen. Utolsó kérdésétől viszont lemerevedtem. Erre mit kéne válaszolnom? A maffiának dolgozik, csakúgy, mint én? Régen olyan jó barátok voltunk, tudom, talán lehetnénk még azok, de nem hiszem, hogy úgy, hogy tudják az igazat. Úgy elítélnének.
- Nektek, hogy megy a fotózás? - kérdezem egy erőltetett mosolygással. Észre vehető volt a hirtelen témaváltásom így nem is kellett válaszolnom. Tod csak egy bólintással lerendezte és annyival, hogy jól. Avery viszont jobban kifejtette a dolgokat, amiket én a végére már megunva hallgattam.
- És te modell lettél végül? - kérdi, amikor befejezte mondandóját. Feléig felvont szemöldökkel néztem rá, amolyan "Ezt te sem gondolhatod komolyan" nézéssel.
- Nem. - adok egy rövid választ. A következő kérdése nyilván az lesz, hogy akkor mivel foglalkozom, én pedig már gondolkodom is a válaszon.
- Akkor mit csinálsz? 

- Információszerzés úgymond. - vonok vállat. Végül is nem hazudok neki.
- Milyen téren? - vonja össze szemöldökét Tod.
- Azt nem mondhatom meg. - kacsintok rá egy titokzatos mosollyal kíséretben.
- Titkos munka? - vonja össze szemöldökét halvány mosollyal arcán Avery. 

- Igen. - az alvilágban.